Spirulina alga

az immunerősítés verhetetlen bajnoka

A Spirulina alga, tudományos nevén Spirulina platensis, vagy Arthrospira platensis, természetes körülmények között, magas karbonát tartalmú, tehát lúgos közegben, élővizekben, tavakban, tengerben előforduló kék-zöld alga.

Mikroszkópikus élőlény, nevével ellentétben inkább a baktériumokkal áll rokonságban. Az algákkal ellentétben nem rendelkezik körülhatárolt sejtmaggal, viszont klorofill tartalmának köszönhetően a növényekhez hasonlóan fotoszintézist végez (fény segítségével széndioxidból és vízből szőlőcukrot állít elő). Spirál alakú fonalakat alkot, erről kapta a nevét. A fonalak telepekben tömörülnek.

A mayák már a IV. századtól ismerték, és rendkívüli, magas tápláló értéke miatt fogyasztották.

A XVI. században az aztékok mindennapi élelmei közt szerepelt.

A spanyol hódítók szerint a tavakból kihalászott zöld algából készített süteményfélét két lepény közé téve, valamint szárított formában fogyasztották.
A múlt század hatvanas éveiben európai kutatók feljegyezték, hogy a Szahara déli részén élő bennszülöttek a Csád tóból gyűjtött Spirulinát a napon megszárítják, majd főzve, vagy sütve fogyasztják.
Az élővizekben termesztett, vagy vadon termett Spirulina tisztasága, tápláló anyag tartalma nem egyenletes, változó. Mivel a Spirulina jellemző tulajdonsága, hogy a vízben lévő szennyeződéseket magához köti, az élővizekből gyűjtött Spirulina fogyasztása aggályos.

A Spirulina alga biológiailag aktív hatóanyagai

A Spirulina az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaz; vitaminokat, ásványi anyagokat, és mikroelemeket, antioxidánsokat, valamint fehérjéket és aminosavakat. Köztük esszenciális aminosavakat, amelyeket az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért azokat a táplálékkal szükséges felvenni.

Említésre méltó a Spirulina igen magas, 50 százalékos fehérjetartalma (szárított állapotban majdnem 60 százalék), valamint omega 3, és klorofill tartalma.


A Spirulina alga biológiailag aktív hatóanyagai:


- 18 féle aminosav, benne valamennyi esszenciális aminosav,
- vitaminok; B1, B2, B5, B6, B9, B12, A, E, C, béta-karotin.
- ásványi anyagok;
- mikroelemek;
- pigmentek; fikocianin, klorofill,
- nagy molekulasúlyú poliszacharidok,
- szulfolipidek,
- zsírsavak; omega 3, és omega 6.

A Spirulina biológiailag aktív összetevői fontos szerepet töltenek be az immunrendszer megfelelő működésében, a méregtelenítésben, a vérnyomás szabályozásában, a vérképzésben, és az anyagforgalomban.

A poliszacharidok, a fikocianin és a béta-karotin támogatják az immunrendszer működését. Fokozódik a csontvelő aktivitása, megnő a makrofágok és a T-limfociták száma, aktívabban és nagyobb számban pusztítják el a kórokozókat.
A vörösvértestek száma is emelkedik, ez segíti a sejtek oxigénhez jutását, és természetes működését. A fikocianin gyulladáscsökkentő, és fájdalomcsillapító hatású.

A klorofill méregtelenít, segíti a sejtek regenerálódását, lassítja az öregedést. Az omega 3 csökkenti a káros koleszterin szintet. Gátolja a vérlemezkék összetapadását, ezzel megelőzi a vérrögképződést. Ezáltal csökkenti mindazon kórképek előfordulásának esélyét, amelyekben a vérrögképződés szerepet játszik (trombózis, embólia, infarktus, valamint stroke).

A Spirulina aktív hatóanyagai együttesen kedvezően befolyásolják a leromlott, rossz fizikai állapotban lévő szervezet regenerációját.


A DXN Spirulina termesztése

A DXN laboratóriumban többszörösen szelektált Spirulina törzseit ellenőrzött körülmények között, tápanyagokkal dúsított, tiszta vízben, medencékben termeszti. Ezek a medencék a szabadban vannak, mivel a napfényre szükség van a jó minőségű Spirulina termesztéshez.

A Spirulina fotoszintézist végez; a fény összegyűjtésével a magas karbonát tartalmú vízben, széndioxidból és vízből szőlőcukrot képes előállítani. A termesztett Spirulinát szárítják és kíméletesen porítják.

A Spirulina termesztése és feldolgozása teljes körű minőség-ellenőrzés mellett történik. Ez biztosítja a DXN Spirulina kiváló minőségét, és magas biológiailag aktív hatóanyag tartalmát. A Spirulina tápanyag hozama oly magas, hogy nincs még egy olyan alga, vagy magasabb rendű növény, mely egységnyi területen képes a Spirulinához hasonló mennyiségű biomassza, szárazanyag, fehérje és tápanyag előállítására.

A Spirulina: étrend-kiegészítő

A Spirulina olyan élelmiszer, amely a hagyományos étrend kiegészítését szolgálja, és koncentrált formában tartalmaz tápanyagokat, valamint táplálkozási, illetve élettani hatással rendelkező anyagokat.

A Spirulina 2-300 biológiailag aktív összetevőt tartalmaz. Ezek a bioaktív anyagok nem közvetlenül betegségre, vagy kórokozókra vannak hatással, hanem elősegítik a méreganyagok kiürülését a szervezetből, másrészt gazdag tápanyagforrásként a szervezet kiegyensúlyozott működését támogatják. Ezáltal a szervezet képes egyensúlyba kerülni, és ezt az állapotot fenntartani.

A Spirulina képes visszaadni a sejtek energetikai memóriáját: a meggyógyult sejt elfelejti az elszenvedett betegséget. A Kísérleti Radiológiai Intézet adatai szerint a Spirulina szedésekor már egy hónap alatt 67%-kal csökken a stroncium mennyisége a szervezetben. Majdnem ilyen gyorsan tisztul ki a cézium-137 is.


Van-e ellenjavallata?

A Spirulinát évszázadok óta a természeti népek élelmiszerként fogyasztják. A fogyasztásából eredő mellékhatást, vagy egészségre káros tüneteket nem figyeltek meg. Ez egybevág az Egészségügyi Világszervezet, a WHO véleményével, mely szerint fogyasztása minden korosztály számára ajánlott.

1 g (4db tabletta) Spirulina tápláló anyag tartalma 1 kg zöldség beltartalmának felel meg, ráadásul lágy, vékony sejtfala miatt, könnyebben emészthető, mint a zöldségek. A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek előszeretettel "superfood", azaz "szuper élelmiszer" jelzővel illetik. Közismert, hogy a Spirulina a NASA űrhajósainak étrendjében is szerepel.


A Spirulina és a Ganoderma kombinációja

A Ganodermában 400 féle, a Spirulinában 2-300 féle, a kettőben együtt 6-700 féle bioaktív tápanyag van. A Spirulina és a Ganoderma biológiailag aktív anyagai kiegészítik egymást. A Ganodermában és a Spirulinában eltérő poliszacharidok fordulnak elő, valamennyi hatékonyan támogatja az immunrendszert. A Ganoderma alacsonyabb fehérjetartalmát, és az omega 3 zsírsav hiányát, a Spirulina magas fehérje, és aminosav koncentrációja, valamint omega 3 zsírsav tartalma harmonikusan kiegészíti. A kettő együttes fogyasztása a szükséges tápanyagok széles spektrumát biztosítja az emberi szervezet számára.

Szeretnél még részletesebben olvasni a Spirulina algáról? A képre kattintva végiglapozhatod kiadványunkat, a Fődi Attila, Dr. Babulka Péter, Dr. Szabó László Gyula által összeállított Spirulina füzetet.

Miért kimagasló a DXN Spirulina minősége?


a) A DXN kiváló minőségű Spirulina törzseket választ ki

b) Organikus farmon termeszti, tiszta medencékben

c) Teljes körű minőségirányítási rendszert alakított ki a termesztés megkezdésétől kezdve a késztermékig

d) GMP tanúsítvánnyal rendelkező gyárban készül, melynek saját, csúcsfelszerelésű laboratóriuma van

e) Fejlett technológiát használ a tápanyagok megőrzéséért

f) Kémiai adalékanyagoktól és tartósítószerektől mentes!

g) 100%-ban növényi termék

h) HALAL tanúsítvánnyal rendelkezik

i) A szervezet számára könnyen emészthető és felszívódó

j) Minden korosztálynak megfelelő, akár hosszú távú fogyasztásra is

k) Különösen könnyen fogyasztható

A DXN Spirulina lett a legjobb táplálék-kiegészítő és a "Brands of the Year Award 2010. díjat nyerte el, melyet Raza Gilani, Pakisztán Miniszterelnöke adott át.
A DXN Spirulina lett a legjobb táplálék-kiegészítő és a "Brands of the Year Award 2010. díjat nyerte el, melyet Raza Gilani, Pakisztán Miniszterelnöke adott át.

Webáruházunkban megvásárolhatod a Spirulina algát Fogyasztói áron, vagy  Törzsvásárlóként 20% kedvezménnyel.

Ez nem a DXN hivatalos weboldala. A weboldal tulajdonosa: Kászonné Dobra Ágnes  Minden jog fenntartva 2017
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el